"Antónió lovagról én sem tudok sokat - folytatta előadását Lódoktor. - Ezer és ezer könyvtárban próbáltam kutatni kiléte felől, de szinte teljesen eredménytelenül. Csupán annyit találtam róla, hogy ő az a híres lovag, aki honunkat annak idején megszabadította a hétfejű sárkánytól. Egy nagyon távoli, a sztyeppék híres könyvtárában akadtam egy pár mondatos leírásra: amiben félig emberként, félig angyalként van megemlítve egy bizonyos Antónió. Az írás szerint szárnyai voltak, amit mindig sötét ruhája alatt rejtegetett. Hogy miért gondolom, hogy ő lehetett a sárkányölő lovag? Hát azért, mert világosan emlékszem, hogy ugyanebben a pár soros írásban olvastam azt is: Antónió nem csak az igazság és az elesettek védelmezője volt, de a sárkányok rettegett legyőzője is."
Ezt elmesélve Lódoktor elmerengve körbenézett, majd így folytatta: "Gondolhatjátok mennyire megörültem, hogy végre, hosszú évek kutatása után, ezeket találtam Antónió lovagról. Egészen éjfélig ott maradtam, míg csaknem zárórára hivatkozva ki nem tessékeltek. Hazaérve aludni sem tudtam, annyira izgatott voltam, s alig vártam, hogy kukorékoljon a kakas, s kinyisson a könyvtár. De alig telt el pár óra, s hatalmas üvöltözést, majd rohangálást hallottam az ablakom alatt. Felöltöztem, s rohantam én is ki az utcára, ahol éppen a könyvtár irányából hatalmas lángoszlopokat láttam felcsapni. Őszintén inamba szállt a bátorság, s legszívesebben visszamentem volna a szobámba, hogy ne is lássam ezt a szörnyűséget. Végül minden akaraterőmet összeszedve én is a könyvtárhoz szaladtam. Mondanom sem kell aznap éjjel a bibliotéka épülete éppúgy, mint az összes könyv porig égett. Másnap pár helyi parasztot felbéreltem, hátha sikerül ráakadniuk a romok között a könyvre, aminek csupán egy nagy "A" betű volt fekete borítójára írva. Hát sajnos nem jártak ők sem sikerrel. A sztyeppei városban, Rigamozolban élők azt sugtották, hogy a tűz napján egy kezdő segédkönyvtáros ügyelt, aki olyan könyvet adhatott ki valamelyik olvasónak, amit csak az idők végezetén lehetett volna felnyitni."