Az elkövetkező napok és hetek egyre élvezetesebbek voltak lovagjaink számára, akik a lovagi történeteken kívül saját családjuk legendáját is elmesélték egymásnak. Igaz mindegyikük hangsúlyozta, hogy csupán dióhéjban mondja el, mert ha minden fontos részletet megpróbálna feleleveníteni, akkor évekig mesélhetne. Abban azonban mindnyájan reménykedtek, hogy szabadulásuk nem években, hanem sokkal inkább hetekben, de inkább napokban mérhető.
A családi történetek meséjét is Zanza lovag kezdte: "Tudjátok barátaim, az én családom története egy nyitott könyv. Minden meg van írva róla a Lovagkor történte című sorozat 16. könyvében. Az ott olvasható részletekkel, hogy lovagi rendünket Zizi lovag alapította, majd az örökké szamárháton ügető Zaza tette híressé azzal, hogy elrabolta dédnagyanyám dédanyját, a szépséges és okos Hortenziát. S hogy miért lett ettől a lányszöktetéstől híres, hírhedt, ezt most idő hiányában nem mesélem el."
"Pedig pont ez érdekelne a legjobban" - vette közbe Lódoktor, akihez csatlakozott Favágó is.
"Na jó, ha ez a kívánságotok, akkor elárulom. Ez a lányszöktetés éppúgy, mint minden más lányszöktetés, azért történt, mert dédnagyanyám dédanyját nem akarták hozzáadni Zaza lovaghoz. Hogy miért nem? Ennek is meg volt az oka. Ugyanis hozzám hasonlóan Zaza lovag is nehezen ülte meg a telivéreket, ezért járt inkább számárháton. Ezt Hortenzia szülei nem értették meg, s nehezen fogadták el a lovag közeledését lányukhoz. De lehet azt mondani, hogy inkább nem is fogadták el. Ennek ellenére Zaza lovag kitartó volt, s Hortenzia szerelme is öröknek bizonyult. A lányszöktetés pedig kézenfekvő volt. Egy lovag mi mást csinálhat, ha nem adják hozzá szerelmét, mint megszökteti. Zaza lovag, mint ismert, igaz szamárháton, de sikert sikerre halmozott a csatákban. Így minden jó, ha a vége jó, és dédnagyanyám dédnagyanyjának szülei is megbékéltek ősömmel. A szerelmesek pedig együtt éltek, míg a halál közbe nem szólt."