"De most már tényleg elmesélem féltestvérem Zozo lovag dicső halálát, ami mindeddig kimaradt a Lovagkor történte című műből - folytatta Zanza. - Zozoról köztudott, hogy briliáns sakkozó volt. Egyszer éppen egy sakkozóknak kiírt lovagi tornán vett részt, a távoli Sakkádia királyságban, amikor egy mindenki számára ismeretlen lovag érkezett, s birokra hívta féltestvéremet. Hetekig tartott a torna, de a két kiválóan sakkozó lovag csak nem bírt egymással. Hol Zozo adott sakkot, hol pedig a magát Hold lovagnak nevező, de mindeddig senki által soha nem látott, de még csak nem is hallott lovag. A mai napig azt sem tudjuk, hogy Hold lovag birodalma ha van is, akkor hol, merre lehet."
Lódoktor lovag nem bírta tovább a hallgatást, s közbeszólt: "Én nem csak hallottam, de személyesen ismertem is Hold lovagot."
"Te ismerted? - nézett Lódoktorra kikerekedett szemekkel Zanza. - Mesélj el mindent, amit csak tudsz. Ki ő, hol lakik, hogy néz ki? Mindent tudni akarok."
"Azért sokat én sem tudok róla - folytatta Lódoktor. - Hiszen csak egyszer találkoztam vele, amikor a csikóhegyi csatában ő levágta a jobb fülcimpámat, majd erre én úgy bedühödtem, hogy hosszában kettévágtam a testét."
"Ezzel nem sokra megyek - legyintett Zanza. - Honnan tudod, hogy ő volt? Hogy nézett ki?"
"Honnan, honnan tudom? - dünnyögött Lódoktor. - Hát onnan, hogy a lovagi pajzsára rá volt írva a neve. Azóta is őrzöm ezt a trófeát a váramban, ahol szíves-örömest megmutatom majd neked, ha egyszer élve kiszabadulunk ebből az átkozott börtönből. Hogy hogyan nézett ki? Nagyon, nagyon, alacsony volt, s ami talán a legszembetűnöbb volt rajta, hogy a bal szeme le volt takarva. Amikor kettévágtam, s mellé térdeltem, akkor vettem észre, hogy nem csak a bal szeme, de a bal keze is hiányzott, csak az vasból készült műkézzel volt pótolva."
"Ő az - kiáltott fel kitörő lelkesedéssel Zanza. - Drága, drága barátom, te vagy a legnagyobb hős, akit valaha ismertem. Köszönöm, s örökké hálás leszek neked, hogy lekaszaboltad ezt az ocsmány lovagot."