- Istenem, istenem mikor lesz nékem újra egy olyan hű társam, mint amilyen szegény csacskóm volt, akinek ügyetlen lóraugrási szándékomban, éppen az imént szegtem nyakát - sóhajtozott Zanza lovag. Ebben a pillanatban mellé vágtatott zöld színű lován Hasonszőr lovag, aki arról volt híres, hogy mindenkihez hasonlított. Többek szerint még a majmokhoz is.
- Hallom mi a te nagy bajod drága lovagtársam, de ne izgulj te egy percig sem, hiszen ne legyen az én nevem Hasonszőr, ha nem tudok segíteni neked. Jól figyelj rám, s kövesd pontosan az utasításaimat, s nem sokára olyan szép lovad lesz, amilyenről soha álmodni sem mertél. Gyere és pattanj fel az én zöldemre, s útközben elmondom mi lészen a teendőd, amikor megérkezünk Varangyőr lovag várához.
Nem is kellett többet szólnia Hasonszőrnek, mert Zanza lovag nagy boldogan már pattant is fel a lóra. Vagyis csak pattant volna, mert ezúttal is annak másik fertályán kötött ki. Ráadásul úgy elterűlt ott, hogy Hasonszőr hiába próbált belé életét lehelni, nem és nem sikerült neki. Kisidő múlva a lovag elmormolta a lovagi halottas imát, s lovagi szokás szerint egy fatövéhez támasztotta, hogy az arrajáró lovagok is leróhassák végső tiszteletüket, mielőtt rátalálnak az erdő vadjai.