Sokat suttogtak még a szabadulási tervről a lovagok. S úgy döntöttek, másnap reggel kezdik a mókát. Hanyatt is dőltek, mintha tényleg meghaltak volna. Mikor jöttek az őrök, hogy reggelit adjanak nekik, s meglátták a hanyatt fekvő és lélegzetüket visszatartó lovagokat, egyikük csupán annyit jegyzett meg, hogy lusta kutyák, s még a reggelit sem érdemlik meg. Délben a lovagok még mindig ugyanúgy feküdtek, mint reggel. Az őrök káromkodva odamentek hozzájuk, s akkorát rúgtak beléjük, hogy Zanza lovagon kívül a másik két lovag, nem hogy birkózni nem tudott, de még levegőt sem kaptak. Zanza azonban elkapta a felé rúgó őr lábát, s a földre teperte, majd elkezdte szorongatni annak nyakát. Ha a másik két lovagnak is hasonlóan sikerült volna kivitelezni a tervet, akkor már aznap szabad lovagokként mulathatnak.
De csak Zanzának sikerült, akire a másik két őr rárontott, s secperc alatt ártalmatlanná tették.
A dühös őrök még egyet-kettőt rúgtak Zanzába, de mielőtt agyonverték volna, egyikük felkiálltott: "Nehogy megöljük már, mert utána a gazdánk a mi fejünket vágja le, hiszen emlékezzetek rá, azt kötötte a lelkünkre, hogy ezeknek a félnótásoknak a hajaszála sem görbülhet." Az őrök ezt követően sarkon fordultak és elmentek. Este sem jöttek be a rabokhoz, így azok egész nap nem kaptak se vizet se száraz kenyeret.
Zanza lovag annyi ütést és rúgást kapott, hogy másnap reggelig csak nyöszörgött. Társai már azt hitték a reggelt sem éri meg.
Favágó és Lódoktor megvitatták a történéseket, s arra a megállapításra jutottak, hogy Zanza azért tudta maga alá gyűrni az őrt, mert az lassabban emelte rúgásra a lábát, mint az ő őreik. "Ez a terv nem ért egy fabatkát sem, hiszen láncra verve, igaz csupán egyik lábunkon vagyunk megláncolva, de akkor is, hogy lehet így birkózni" - összegezte a történteket Favágó, amit Lódoktor is csak helyeselni tudott.