Csönd lovag még elmondta, hogy Sztetoszkóp helyett nagyapja egy másik várorvost vett fel, aki rövid időn belül teljesen helyrehozta Zöldet. A felépülés hátralévő hetei alatt minden nap órákat beszélgetett egymással a két lovag, de Zöld egy szót sem említett fontos küldetéséről, amivel a király Varangyőr lovaghoz küldte. Amikor teljesen meggyógyult, s már a kötelező lovagi gyakorlatok is jól mentek Zöld lovagnak, egy lovat és egy lovagi öltözetet kért Csöndescsöndtől, s újra neki vágott a Zimi erdőnek, hogy a király fontos üzenetével eljusson Varangyőrhöz. Erről az újabb kalandról Csöndescsönd nem tudta, de talán nem is akarta lebeszélni Zöld lovagot, mivel a király szava neki is szent volt, s ő is többre tartotta, mint a saját életét. Csönd mindehhez még hozzáfűzte: "Soha, de soha többé nem látta senki Zöld lovagot, s nem is hallott senki semmit felőle. Életnagyságú szobra, amelyet Csöndescsönd emelt a dicső lovag tiszteletére, a mai napig itt van a váram kertjében."
Csönd lovag többet már tényleg nem tudott mondani, így kénytelen volt Zanza lovag beérni ennyivel, s megköszönve a vendéglátást, már éppen indult volna saját várába, amikor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen azt sem tudja hol van, s merre induljon útnak.
"Hol is vagyok? Pár napja mikor ide értem, mintha azt mondtad volna, hogy Csöndfalván vagyok, s innen csupán Varangyőr lovaghoz vezet út. Erről az útról viszont, még senki nem tért vissza, csupán az út feléről Zöld lovag, akiről az elmúlt napokban meséltél. Kérlek, röviden nagyon röviden, csupán dióhéjban mondd el, amit tudni kell falvadról, ahol rajtad kívül mindenki süket és néma. Aztán megyek is utamra, de ígérem visszajövök, amint Hold lovaggal megvívtam, s útra kelhetek Varangyőr lovaghoz" - mondta sietősen Zanza.
"Valóban Csöndfalván vagy, ahol tényleg csak én hallok és beszélek - kezdte mondandóját Csönd lovag. - De nem volt ez mindig így, még nagyapám nagyapjának Csinadratta lovag idején is mindenki hallott és beszélt a faluban. Aztán egy napon az ő uralkodásának idején, honnan honnan nem hatalmas vihar kerekedett, olyan amit ember sem előtte, sem azóta nem látott. Olyan szél volt, hogy tövestül csavarta ki a legöregebb fákat, felemelte a házak tetejét, sőt több szolgát is a magasba repített, s csak a falu végén dobott le, úgyhogy az eséstől összetörtek a csontjaik. Ráadásul egész végig úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Három éjjel, három nap tombolt a vihar, mérhetetlen pusztítást hagyva maga után. De még sem az anyagi kár volt a legnagyobb, hanem az, hogy a vihar elvonultával mindenki süket és néma lett. Kivéve az én nagyapámat, aki csupán pár hetes volt. A vihar szomorú emléke miatt lett az ő neve Csöndescsönd, apámé Csöndesvihar, az enyém pedig egyszerűen csak Csönd. A falunkat is azóta hívják Csöndfalvának, előtte Cintányérosfalva volt a becsületes neve."