Talán még mindig ott feküdnének, ha nem megy arra a közeli Falfűlfalváról egy paraszt. De arra ment, s észrevéve, illetve meghallva a a nyöszörgő Mesemondó lovagot, a segítségükre sietett. Először is Mesemondót szabadította ki a farönk alól, úgy, hogy felült a lóra, s úgy nyakon vágta azt, hogy azonnal szökkent kettőt-hármat előre, s már le is húzta a lovagról a farönköt. Így Mesemondó végre kiszabadult a farönk fogságából, a ló viszont, mivel gyakorlatilag a nyakával húzta el a rönköt, összesett és kilehelte lelkét. "Bizonyára eltört a nyaka" - jegyezte meg nemes egyszerűséggel Gyiha, a paraszt. Majd elment a közeli Zakonyérhez, hogy egy kulacs vizet hozzon, amivel Zanzát nyakon öntötte. Fel is ugrott a lovag, s mikor eljutott a tudatáig, hogy egy paraszt nyakon öntötte hideg vízzel, azonnal le akarta azt kaszabolni. "Mit merészelsz te pofátlan paraszt? Egy lovagot csak úgy nyakon öntesz vízzel? Na mindjárt megszabadítalak a fejedtől" - mondta selypítve Zanza, akinek a lórugástól, ha nem is az összes, de az első pár foga bizony kihullt.
Mesemondónak minden erejét össze kellett szedni, hogy törött bordái ellenére beszélni tudjon, s meggyőzze barátját, hogy Gyiha bizony rendes ember, mert segítsége nélkül még mindig ott feküdnének mindketten az erdő szélén.
Ekkor Zanza is mebékélt, s összevissza ölelgette a parasztot. Sőt felajánlotta neki, hogy legyen a fegyverhordozója, mivel az pár éve meghalt, s azóta sem talált olyat, aki ezt a címet kiérdemelte volna.