Gyiha az ölében vitte Mesemondót, Falfűlfalvára, hogy odahaza lefektesse kunyhójában. Útközben azonban észbe kapott Gyiha, még sem szállásolhatja el a lovag urakat egy paraszt. Hogy nézne az ki, hogy a kényelemhez szokott lovagok egy kicsiny paraszt kunyhóban éjszakáznak. "Én nagyon szívesen, tisztelettel és alázattal átengedem a házam az uraknak, én pedig kint alszom az istállóban. De kérdem én, hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen előkelő urakat, mint maguk, az én szerény otthonomban lássam vendégül?" - mondta Gyiha.
"Hát drága fegyverhordozóm, sok igazság van abban, amit mondtál. De a szükség törvényt bont. Ha csak nem lakik falutokban egy lovag, aki rangunkhoz méltó fogadtatásban tudna részesíteni bennünket" - morfondírozott Zanza.
"De hogy is nincs, van nekünk is egy lovagunk, Falfűl lovag. Igaz évek óta nem látta senki, csak a katonáit, akik beszedik a parasztoktól az adót" - válaszolta Gyiha.
Falfűl lovagot sem Zanza, sem Mesemondó nem ismerte, de még csak nem is hallottak róla. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy odamennek a várához.
Amikor megérkeztek a várhoz, annak hatalmas ajtaján dörömbőlni kezdtek, amire jó ideig semmi válasz nem érkezett. Nagy sokára, amikor már mindhármuk keze elfáradt a kopogtatásban, egy ágyúgolyó csapódott be közvetlen mellettük a földbe. Majd a vár fokán megjelent egy várőr s a következőket kiabálta: "Elhordjátok az írhátokat innen, mert a következő golyó a feneketekben landol."
"No-no, csak lassan a testtel paraszt, mert még ma karóba húzatlak. Hanem szólj be uradnak, a híres, neves Falfűl lovagnak, hogy az a megtiszteltetés érte, hogy fogadhatja a híres, rettenthetetlen, messzeföldön is mindenki által ismert Mesemondó lovagot, valamint szerénységemet, a lovagi tornák ünnepelt sztárját, azaz Zanza lovagot" - mondta fennhangon Zanza.