Zanza lovag szavai elbizonytalanították az őrt, aki se szó se beszéd, hirtelen kámforrá vált. Rövid idő múlva nyikorogva kinyílt a várkapu, s Falfűl állt ott teljes harci felszerelésben. "Ha ti tényleg olyan híres lovagok vagytok, akkor most egy lovagi tornát rendezünk, természetesen életre-halálra" - mondta Falfűl lovag.
"Kedves barátom" - szólalt meg Zanza. De Falfűl azonnal közbevágott: "Nekem nincsenek barátaim."
"Kérlek hallgass meg" - csitította megint Zanza.
S mivel Falfűl nem szólt semmit, elmondta neki, hogy mi járatban vannak, s hogy segítséget kérnek tőle, mint lovag a lovagtól.
"Hát jó, gyertek be szerény hajlékomba, de amint felépültök megtartjuk azt a lovagi tornát, ha nem is életre halálra, de legalább első vérig" - mondta Falfűl.
Pár nap elteltével már Mesemondó is egészen jól lett, Zanzának pedig a várorvos, aki a fogászatot is kitanulta, a kivert fogak helyett implantátumot ültett be. Idővel pedig Falfűl lovaggal is összebarátkoztak.
"Évek óta ki sem mozdulok a váramból - mesélte egyik borozgatós este Falfűl - És tudjátok mi, illetve ki ennek az oka? Hát az én drága apám, Kaland lovag. Hogy miért, mert ráütöttem. Élete utolsó húsz évében csupán egyetlenegyszer hagyta el a várát, amikor a koboldhegyi csatában harcolt. A mi fajtánk ilyen, otthonülös."
"Drága barátom nemsokára neked is ki kell bújnod a csigaházadból, hiszen lépten-nyomon arról hallani, hogy háború lesz a fekete lovagokkal" - mondta Mesemondó.