Mielőtt Zanza és Mesemondó lovag eljött Falfűl lovagtól, természetesen tartottak egy lovagi tornát. Mesemondó és Zanza előre megállapodtak, hogy a tornán hagyják, hadd győzzön az otthonüléstől búskomorrá vált Falfűlt.
A viadal után még arra is sikerült rávenni lovag barátjukat, hogy az elkísérje őket birodalma határáig, s bemutassa nekik Falfűlfalvát. "Nincs azon mit mutogatni, de ha a barátaimnak ez a kívánsága, akkor szívesen kilovagolok velük" - mondta Falfűl. Volt is nagy csodálkozás a faluban, amikor a parasztok meglátták urukat és annak barátait. Ha nem lett volna velük Zanza lovag fegyverhordozója Gyiha, talán el sem hiszik, hogy ez nem álom, hanem valóság. Amikor Falfűl szóba elegyedett alattvalóival megdöbbenve hallotta azok elégedetlenségét, és katonái kegyetlenkedését. Gyihának az egyik szomszédja, Peter, akinek nyolc gyermeke volt, azt mesélte el a lovagnak, amikor nem tudta kifizetni a katonáknak az adót, s ezért három éjjel, három nap a falu főterén étlen, szomjan pellengérre állították. Egy másik falubeli, Lali kovács a lányát követelte, akit a várőrség tagjai azzal a felkiáltással hurcoltak el hónapokkal ezelőtt, hogy uruknak, azaz Falfűl lovagnak asszonyt kell vinniük, mert az nősülni akar, hogy örökösei legyenek.
Falfűl mielőtt visszatért volna várába megígérte alattvalóinak, hogy minden sérelmet felülvizsgál, a bűnösöket pedig haladéktalanul megbünteti, s akit kell akár karóba is húzat.
"Annyi szomorúság van Falfűlfalván, amennyi egy egész országban sok lenne" - állapította meg Falfűl. S kissé sietősen elbúcsúzott lovag barátaitól: "Köszönöm, hogy kimozdítottatok elefántcsont tornyomból, s ne haragudjatok, de hirtelen annyi lett a teendőm, hogy rögvest neki kell állnom a rendrakásnak. Ráadásul, Lali kovács arra is rádöbbentett, hogy bizony asszony kell mielőbb a házhoz, hiszen még nincs egyetlen örökösöm sem."