Így is tettek, hiszen már eléggé kezdett sötétedni, ráadásul éhesek és szomjasak voltak. A vacsora után egy üveg finom borocska mellett Mesemondó így folytatta: "A titkár mikor látta, hogy nem tud segíteni urán, rohant le, hogy megnézze a fiúcska tetemét. Megrökönyödésére azonban sehol nem találta. Pedig a fiú hét emelet magasságból vetette alá magát. Nem élhette túl, de semmiképpen nem úszhatta meg épp bőrrel, hogy aztán pár perc alatt el tudott volna menekülni, morfondírozott a titkár. Azonban hiába kereste, csak nem találta sem a hullát, sem a sérült fiúcskát. Még a pincébe és az istállóba is benézett, hátha odabújt el. Amikor belátta, bizony a gyilkos fiúnak szőrén szálán nyoma veszett, értesítette a lovagrend tagjait, akik pár nap alatt egybe is gyűltek, hogy megtanácskozzák a történteket. Több napig tanácskoztak, s a titkárt is többször meghallgatták. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy a gyilkos fiúcska nem lehetett más, mint maga az ördög, aki megölte a rend szeretett és nagyrabecsült főnökét, Riátó lovagot. A fiú által elmondott varangyosbékáról és tüzes szekéren érkező majomról szóló zagyvaságok is az ördög jelenlétére utaltak. A lovagok úgy döntöttek, hogy ennek fényében tüzetesen átvizsgálják templomukat" - fejezte be Mesemondó, s javasolta tegyék el magukat holnapra, hogy aztán újult erővel folytassák útjukat.
"Nem mesélnéd el még ma este az egész történetet, annyira, de annyirakíváncsi vagyok" - kérlelte Mesemondót Zanza. De az annyira elálmosodott, hogy nemhogy mesélni nem tudott, de a szobájába is alig tudott felmenni, hogy lefeküdjön.