Elhagyván Templomfalvát Mesemondó egy újabb, talán még a templomos lovagok történeténél is érdekesebb és izgalmasabb elbeszélésbe kezdett: "Nagyapámtól, a híres és fölötébb bátor Népmése lovagtól hallottam az egykori Zomo lovag kacifántosabbnál kacifántosabb történetét."
"De hisz ő a mi familiánk tagja volt, ha jól tudom üknagyapám apja" - vágott közbe Zanza.
"Így van, tudom, hogy rokonod volt, azért is kezdtem róla mesélni" - válaszolta Mesemondó. Majd így folytatta: "Zomo lovag, akinek, már megbocsáss, a nevéhez egyetlen hősi tettet, vagy győztes lovagi tornát sem jegyeztek fel. Csupán annyi olvasható róla a Lovagkor történetében is, hogy ki tudja mi okból, de mindig fordítva ülte meg a szamarát, s hogy ritka nagy szoknyabolond volt."
"Ha csak rosszat tudsz róla mesélni, kérlek hagyd abba, mert a lovagi illem arra kötelez, hogy rokonaim jóhírét az életem árán is meg kell védenem" - szólt közbe Zanza.
"Hát ez az, nem akarok én egy szóval sem rosszat mondani, messze álljon az ilyen tőlem. Inkább egy szomorú, de mindenki számára tanulságos történetet mesélek el neked, ha nem vágsz örökké a szavamba - mondta kissé sértődötten Mesemondó. - Szóval ott tartottam, hogy nem tartottam sehol. De mindegy, egy szó mint száz, Zomo lovag alig múlt tizenhat éves, amikor összeveszett apjával s elhatározta, hogy világgá megy."
"Emlékszem rá, erről már hallottam. Nekem nagyapám mindig nevetve mesélte, hogy Zomo azért veszett össze az apjával, mert ő állította, hogy az egyik lovagi vacsorán meggyes pitét evett, az apja viszont ezzel szemben meg volt róla győződve, hogy az cseresznyés pite volt. Ezen úgy hajbakaptak, hogy Zomo világgá ment" - szólt közbe megint Zanza.