Zanza lovag kicsit előre lovagolt Gyiha előtt, s úgy, hogy azt senki ne láthassa, kitörölte szeméből a "porszemet", és halkan elmondott egy imát Napraforgó lelkéért.
Majd visszafordult s folytatta a történetet: "A fekete lovagok ellen vívott odvashegyi csatában csapatunk éppen vesztésre állt, amikor egy mindenkinél magasabb lovaggal találtam magamat szembe. A mai napig nem tudom ki lehetett ez a fekete lovag, de én még ilyen magas embert életemben nem láttam. Kétszer, de az is lehet, hogy háromszor akkora volt, mint én. Ott állt, s röhögve felém emelte, szintén hatalmas lándzsáját. Egy életem egy halálom, lovagi becsületem azt követelte, hogy én is felé tartsam lándzsámat, jelezve, hogy készen állok a megmérettetésre. Mindezt mikor jeleztem, még az előbbinél is nagyobb hahotában tört ki, hangja az egész csatamezőn visszhangzott. Lekicsinylőleg felém bökött lándzsájával. De bizonyára lezsersége miatt az a vállam mellett sűvített el. Erre én is felé irányitottam harci eszközöm, ami sajnos nem őt, hanem csak a lovát találta el, aki a döfésemtől rögtön holtan rogyott össze. Ezután már nem nevetett az óriás lovag, hanem felkászálódott halott lováról, és miután lovaghoz méltatlan módon belerúgott abba, majd felém rohant. Hatalmas lándzsájával majdnem lándzsaélre hányt, amikor hű fegyverhordozóm Napraforgó, hátulról tövig belemártotta bordái közé a kardját. Az óriás ettől annyira feldühödött, hogy megfordulván lándzsaélre tűzte Napraforgót. Majd visszafordult felém, hogy velem is végezzen, de mielőtt felemelte volna kezét, holtan esett össze. A fekete lovagok látva góliátjuk elestét futásnak eredtek, így ezt a csatát mi fehér lovagok nyertük meg."
"Én is olyan hű fegyverhordozód szeretnék lenni, mint Napraforgó" - mondta Gyiha.