Ebben a pillanatban, mintha egy ringispilben ült volna, forogni kezdett Zanzával a világ, majd eszméletlenül a padlóra bukott. A nyomában haladó Gyiha kivonszolta a teremből, s a vár udvarán egy vizes ronggyal törölgette annak sápadt orcáját, amíg Zanza végre magához tért.
"Sok mindent láttam életemben, de ilyen szörnyű tettet még nem - állapította meg Zanza. - Ilyent csak is Fekete lovag tehetett, csak ő képes ilyen szörnyű tettre. Hanem most sietnünk kell, hiszen ha Zalánnál így tettek, akkor sok jó nem várhat bennünket a mi várunknál sem." Alig mondta ki mindezt, már fel is pattant, s rohant a lovához, hogy mielőbb hazaérjen saját várába.
Alig mentek ki a várból, egy vaskos faágon kötélen lógó embert vettek észre, akiből alig jött ki hang: "Tekintetes lovag urak!" - szólt az ember, de többet nem tudott szólni. Hiába szedte le Gyiha, már késő volt, szegény ott lehelte ki a lelkét.
"Hát Gyiha ezzel nem sokra mentünk, csak az időnket rabolta" - mondta Zanza, s már ült is volna vissza a lovára, de Gyiha megállította: "Lovag uram, engedelmével átkutatnám ennek a szegény embernek a zsebeit, hátha találunk valami dokumentumfélét az itt történtekről." "Nem úgy van az, nemes ember soha nem turkál más zsebében" - válaszolta Zanza.
"Ez igaz, de én messze vagyok attól, hogy nemes legyek" - próbálta meggyőzni urát a fegyverhordozó. Szó szót követett, végül a lovag engedélyt adott az áldozat zsebeinek átkutatására.