Amikor kitárult a kapu, s Felhő lovag ott állt teljes harci díszben, mögötte híres lovasai, azok mögött pedig felfegyverkezve a várban lakók apraja és nagyja.
Ezt látva Favágó lovagnak, de Lódoktor lovagnak is inába szállt a bátorsága. Lódoktor mélyen meghajolva a következőt mondta: "Kedves, drága szomszéd lovag, a segítségedet jöttünk kérni, ugyanis egy lóra lenne szüksége Zanzának, ahhoz, hogy harcolni tudjon a fekete lovagok ellen. Az előbbi ordibálásom, pedig tudd be annak, hogy megijedtem, mert zárva volt a kapud, s én balga, azt hittem nem akarsz bennünket fogadni." Favágó is elakarta simítani előbbi üvöltözését, de nem találván a helyes szavakat, csak ennyit mondott: "Csatlakozom az előttem szólóhoz, punktum."
Felhő lovag meghallgatva a lovag urakat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, szélesre tárta mindkét karját, s így invitálta be várába vendégeit. "A lakoma már tálalva van, s közben majd megvitatjuk ügyeteket" - mondta. S még hozzátette: "Kiséreteteknek, pedig az udvaron szolgáljuk fel az étkeket."
Mondanom sem kell, hogy Lódoktor éppúgy, mint Favágó kissé kétkedve fogadta ezt a szíves fogadtatást. Lódoktor oda is súgta Favágónak, hogy ő bizony tart tőle, nehogy tőrbe csalják őket.